Tavaszi árnyék
A tavasz első melengető sugarai bejárták a tájat, a nap magasan járt az égen. A jó idő szinte mindenkit kivonzott a szabadba. A gyermekek vígan játszadoztak az aranyló napsugarak közt, csilingelő kacagásuk messze elhallatszott. A madarak dala a fákról igazi muzsika volt a téli hidegtől beszürkült emberiségnek. Zsongott az élet. Pezsget a város. A parkban szerelmesek sétáltak mindenkiben zsongott az élet. Az egyik fa tövében gubbasztott egy fiú, hosszú lábait behajlítva a hátát a fának döntve olvasott. Olyannyira belemerült a betűk adta csodavilágba, hogy körülötte minden csendes volt. Egyetemista létére még mindig gyermeki lélekkel volt megáldva, szeretett belekerülni a könyvekben leírt karakterek bőrébe, szerette hinni, hogy léteznek megmentő hős lovagok, kiknek a jutalma végül a szeretett királylány. Göndörded fürtjeivel finoman játszott a lágy szél. Észre se vette, hogy a mellette lévő morajlás lassan megszűnik létezni és a nap sugarai, már kúsznak le a horizonton. Szürkült a táj s lassan a csillagok is felkúsztak az égre. Csak arra lett figyelmes, hogy fázik. Egy pillanatra kiszabadította kékes szemeit a betűk fogságából, óvatosan maga mellé helyezte a könyvet, majd a kabátja után kutatott, amikor észrevette az előtte tornyosuló alakot. Lassan felnézett, s meglátta, hogy a csoporttársa fürkészi mozdulatait. Nem tudta mióta áll előtte a fiú, de jobbnak tartotta nem megkérdezni. Óvatosan feltápászkodott, majd méltóságteljesen meghajolt. Megigazította az egyenruháját, majd ismételten meghajolt.
- Elnézést kérek Tada-san, nem vettem észre, hogy ennyire késő van...
- Semmi baj, a többiek már aggódtak érted, gondoltam, hogy itt talállak. –mosolygott.
- Máris mehetünk –mondta majd maga se tudja az okát, de elvörösödött. A hirtelenjött pirosságot észrevéve újabb mosolyt kapott válaszul. Majd Tada-san bólintott egyet a fejével s elindult a kollégium irányába. Kisebb távolságot hagyva mögötte suta járással követte. A kanyargós kis utacska mentén az égbe magasodó fák követték egymást s virágillat kúszott az ember orrába, ez épp elég volt ahhoz, hogy a fiú ismételten elkalandozzon a gondolataiban. Nem vette észre, hogy társa megállt, s így egyenesen nekigyalogolt. Kétségbeesett pillantással mérte fel, az előtte állót, majd körbepásztázva szemeivel, rájött, még nem értek be, így nem értette a hirtelen megállás okát. A fiú a szemébe nézett, majd kellemes hangon így szolt:
- Mond, merre járnak ilyenkor a gondolataid Nova-kun?
- Elnézést. Hebegte rekedtes zavart hangon.
- Nem kell. Csak kíváncsi vagyok, mi az, amibe ennyire bele tudsz temetkezni, hogy kizárod a körülötted lévő világot?
- Egy könyv, semmi különös, csak... –kezdte el magyarázni, de elcsuklott a szava mikor az előtte álló fiú egy lépéssel közelebb ment. Lágy érintésébe beleborzongott hideg kezein érezte a másik melegségét. Szíve hihetetlen ritmusba kezdett verni s kérdően nézett Tada-san szemébe. Barna íriszei keresték a másik szemében a választ a hirtelen lépésre. Pár perc néma csend után Tada ismételt lépést tett előre majd finoman a fiú vállára helyezte állát. Alig suttogás jött ki csak a torkán..
- Hogy érhetném el, hogy egyszer én is ilyen figyelmet kapjak?
A fiú némán állt lábai remegtek a szíve hevesen vert, ajkait szóra nyitotta, de nem jött ki hang a torkán, így egy lépést hátrébb lépett, s belenézett Tada aranyló szemeibe. Lehajtotta a fejét, majd felsóhajtott. Tada keserédes mosollyal vette a cselekedetett. Újra megtörte a kettőjük közt lévő űrt, majd alig érintve ajkaival, egy leheletnyi érintést adott a másik feje búbjára. Nagyot sóhajtott s ismételten elindult a kollégium felé. Nova egy darabig állt még a kis kanyargós utacska közepén, figyelte, ahogy a másik továbbmegy, nem látta az arcát, de érezte a keserűséget.. lassan utánnakullogott.
Hajnali részegség
- Nova-kun!
A sokadik megszólításra felemelte a fejét a hang irányába.
- Ó szia, ne haragudj, olvastam.
- Semmi baj, hozzászoktunk már, jött az édes kacaj, s mosoly követte. – Mond csak, van programod estére?
- Igazából... Kezdte volna mondani..
- Nehogy azt mond, hogy olvasni fogsz, ez most nem fog bejönni. Igazán kimozdulhatnál egyszer szombat este. Elmegyünk egy közeli bárba, szeretnénk, ha velünk jönnél.
- De nem vagyok igazából, az a kimozduló típus.
- Nagyon kérlek, gyere velünk. Nem engednek ki minket fiú kíséret nélkül, tudod milyen szigorúak a portán.
- És nincs...?
- Nem, nincs senki, akit el tudnánk hívni, Kérlek Nova, nem olyan rossz három lánnyal elmenni, szórakozni, tarts velünk.
- Na jó, mosolygott, bár tényleg semmi kedve nem volt hozzá, de az unokahúgát nem akarta megbántani, s nem szerette volna, ha egyedül mászkál az éjszakában.
Este kilenc óra. Nova útra készen ácsorog Kimi ajtaja előtt, már lassan 20 perce hallja azt, hogy mindjárt.. mikor kilépett az ajtón a lány. Nova végigpáztáz a hosszú szoknyáján és a finoman kivágott blúzon. Szép és csinos lány volt az unokahúga, sokszor nézték őket egy párnak az utcán, s ők ezt mindig megmosolyogták.
- Csinos vagy – mosolygott majd a karját nyújtotta, s elindultak a lépcsőn lefelé. Körülbelül félórányi séta volt a bár. Kimi barátnői már a helyszínen vártak rájuk. Leültek egy asztalhoz és iszogatni, beszélgetni kezdtek. Néhány sör után Nova felszabadultan társalgott a lányokkal, és kezdte jól érezni magát. Épp nagyban mesélte az egyik könyvben olvasott történetet, mikor finom érintést érzett a vállán. Felnézett, Tada volt az. Mosollyal köszöntötte, majd bemutatta az asztalnál ülőknek s hellyel kínálta. Hajnal egy felé járt, mikor már kezdett távozni a csapat. Nemsoká arra lettek figyelmesek, hogy ketten maradtak az asztalnál. Kimi az egyik barátnőjével ment haza, így Nova elengedte.
- Menjünk lassan mi is, kicsit már sokat ittál, szeretnélek épségben hazavinni.
- Ne légy már ilyen, maradjunk még egy kicsit.
- Na jó, de csak egy kicsit, viszont nem ihatsz többet.
- Gonosz.
Egy óra múlva felállt Tada és Nova mellé sétált.
- Menjünk mostmár. Nova ránézett s látta, most tényleg komolyan mondja, így feltápászkodott. Az alkohol hirtelen megdobta az agyát így megcsuklott a lába. Tada a kezére fogott, finoman megtámasztotta majd kikísérte. Finoman átfogta a derekát, jó érzéssel töltötte el a fiú közelsége s hogy volt „indoka” arra, hogy átölelje. A kanyargós utacskához érve az egyik fa tövében megállt, majd ennyit mondott.
- Pihenjünk kicsit. Nehéz vagy. S óvatosan leültette a földre, s mellé telepedett. Szuszogása lassan lejjebb adott, már indulni készült, mikor észrevette, hogy Nova remeg.
- Te fázol..várj odaadom a kabátom. S a vállára terítette. Nova egyenesen a szemébe nézet majd megfogta a vállát, s közelebb húzta. Tada egy pillanatra tétovázott, majd egy sóhajtással közelebb húzódott s átölelte. Sokáig így voltak, gondolatai a messzibe szálltak s Tada azt kívánta, soha ne legyen vége ennek az éjszakának. Finoman felemelte a fejét majd megnedvesítette ajkait. Tisztátalannak érezte, hogy „kihasználja” a másik részegségét de egyszerűen nem tudott nemet parancsolni a vágyának. Ajkát a másik ajkához érintette. Érezte a sör keserű ízét, számára mégis mézédes volt. Nova kissé meglepetten, de viszonozta az ajkak érintését, nem lökte el magától, inkább az ingjébe markolt s közelebb húzta. Nyelvük finom és forró játékkal érintették egymást s egyre mohóbban kóstoltak a másik húsába. Percek, vagy órák szálltak tova, észre se vették, mikor elengedték egymást. Nova akkor látta először a másik pillantását. Rájött szavak nélkül is arra, mit érez iránta Tada. Finoman magához húzta, majd ennyit suttogott a másik fülébe
- Mióta?
- Amióta ismerlek.. jött az alinghangú válasz s újabb csókba forrtak össze..
Az első nap
Egy tizenhét éves fiúcska álldogál a tanári asztal mellett, térdei összeszorítva tenyerét a lábaihoz tapasztja. Méltóságteljesen meghajol, majd a tanár kezébe ad egy papirost. A padban sorakozó gyerekek kíváncsian fürkészik a történteket. A tanár, miután elolvasta a papíron lévőket, rámosolyog a gyermekre, majd ennyit szól:
- Te A osztályba fogsz járni, ez itt a B. megmutatom, hol találod a termet, kicsit nehéz itt eligazodni. –nevetgélés és sugdolózás hangja erősödik. A Tanár szigorúan ránéz a gyermekekre majd ennyit szól,
- Tada- kun! Kísérd el légy szíves az új diákot a termébe.
- Igenis sensei. Mély tisztelettel meghajolt, majd sarkon fordult s utat mutatva kilépdesett az ajtón.
A folyóson megállt meghajolt majd bemutatkozott Tensou Tada, s kezet nyújtott.
- Novaki Novarou, s erős kézfogás..
- Milyen jó név, Nova- kun. –mosolygott. S újra elindult. Befordult balra és megállt egy ajtó előtt. – Ez az, bökött oda az ajtónak, majd visszaszaladt. Félúton integetett egyet. Nova nézte a fiút majd bekopogtatott az ajtón... Belépett a terembe, ismételten odaadta a papírfecnit. A tanárnő elolvasta, majd az üres padba ültette...
Kínzó érzések
Hajnali féltizenegy.. Nova irtózatos fejsajgásra ébred. Homályos szemeit igyekszik tisztává dörzsölni, de inkább vérvörös árnyalatot csihol a ködös szemeire. Rásandít az órára, majd feljajdul
- Jesszus, elkésem, majd amilyen gyorsan csak tud nadrágot, és pólót húz magára, elkezd rohanni lefelé a lépcsőn, becsapja az ajtót, és fut a buszhoz. Épphogy elérte, leül egy székre, majd igyekszik eligazítani a pólót meg a nadrágot, s így emberi külsőt adni magának. Haja szana-széjjel, a göndörded fürtök gonosz játékot űznek vele, akármennyire igyekszik, nem tudja őket, a szerinte megfelelő helyre navigálni. A megfelelő megállón lelépdes és elindul a szülői ház felé. A kertkapuban édesapja már várja. Morcos tekintettel fürkészi gyermekét, majd így szól:
- Elkéstél fiam, anyukád már aggódott. Látom hosszú volt az éjszaka.
- Ne haragudj apám, mély tisztelettel meghajolt. Sokáig fenn voltam.
- Túlhajtod magad édes fiam, na gyere kész az ebéd.
- Igenis apám –nem merte megmondani, mivel telt az este, jobbnak látta fenntartani azt az illúziót, amit apja képzelt. S mivel tényleg nem szokott szórakozni, járni, így egyszer megtörtént esetként napolta a dolgot.
Az ebédlőasztalnál szülei beszélgettek, de a gondolatai nagyon messze jártak, az éjszakára gondolt s a csókra, próbálta elhessegetni, de nem tudta. Egyre feljöttek a képek, nem merte beengedni a szívébe az érzést, nem is tudta igazából mit érez. A kora ellenére, még sose volt szerelmes, valahogy ezek az érzések még elkerülték. Sose volt az a kimondott csajozó típus, pedig igencsak jóképűnek mondott fiú volt. Sötét göndörkés fürtjei kuszán álltak, néha a szemébe lógtak, a haja általában rövidebbre volt nyírva, mert nem szerette göndörségét, de most még nem volt ideje megnyiratkozni, így szépen látszottak a loknik. Szeme sötétbarna, néha kéknek hatott, néha feketének. Álla finom ívű, arca hosszúkás, de mégis kerekded. Magas vékony de erős testalkat, szépen ívelt vállak és kellemesen kidolgozott hasizom. De valahogy mégse találta magát még szembe ezzel az érzéssel. Nem tudta mit érez, csak azt, hogy látni akarja Tada-t és beszélni akar vele. Úgy érezte, hogy amit tett, nem volt helyes, de mégis a szíve mást diktált… Órák tűntek tova, mikor kilépett a kapun, intett egyet, majd úgy gondolta, ebben a szép napos időben hazasétál, s nem ül buszra. Kellemes szellő borzolta fürtjeit, kémlelte az utca kövezetét, a fák kanyargós ágait. Egyszercsak egy hangra lett figyelmes.
- Nova-kun! Nova-kun várj meg!
Megtorpant, majd a hang irányába fordult. Tada-san volt az. Ott loholt felé, kezét-lábát majd elhagyta úgy sietett beérni. Mikor odaért, megállt s a kezeit a térdére téve próbálta lenyugtatni ziháló tüdejét, s szóra bírni magát.
- Nova-kun, beszélnünk kell. –szólalt meg kellő komolysággal s belenézett azokba a csodás szemekbe.
- Igen, én is szerettem volna beszélni veled, menjünk kérlek egy nyugodt helyre.
- Rendben, tudok a közelben egy jó helyet. Majd mutatta az utat. Körülbelül három lépés távolságot hagyva követte őt Nova, s figyelte az előtte lévőt. Ez volt az első olyan pillanat, hogy gondolatai nem távoztak messze, tudatánál volt, s csak Őt figyelte. Nézte a járását, figyelte minden mozdulatát. Mikor megérkeztek egy kis kietlen parkba, letelepedtek egy padra. Tada Novához közel húzódott, hanyatt dőlt s elkezdett beszélni. Szemeit az égre szegezte, talán így egyszerűbb volt kimondani, azt amit már oly rég magában tartott.
- Nova- kun, sajnálom a tegnap este történteket, hidd el én, nem akartalak kihasználni, nem akartam, hogy azt hidd, a gyengeséged jó eszköz volt nekem arra, hogy megérintselek, hidd el, tiszták az érzéseim. Nem tudok ellenük tenni. Hidd el próbáltam, de nem sikerült, egyre jobban és jobban megszerettelek, és egy napon rájöttem, ez több a barátságnál, vágytam a közelségedre, az érintésedre. Nagyon nehezen tudtam ezt feldolgozni, hidd el, és tudom, hogy nem egyszerű. Megértem, hogyha az életbe többé nem is akarsz látni, egyszerűen hülye voltam. Nagyon kérlek bocsáss meg, ha megígérem, hogy többé nem fordul elő, ugye nem löksz el magadtól? Kérlek..
- Nyugodj meg, szedd össze magad, nem szoktál te ilyen lenni, még sose láttalak ilyennek azelőtt. – Nézett rá a mellette ülőre, s kívánta, hogy lássa a másik szemeit. Néma csönd..
Pár perc után Tada ránézett Novára, szemei furcsa csillogással tükrözték a benne felgyülemlő kétségeket. Nem kellett több szó, nem kellett több ígéret, Nova- kun átlátott mindent, s a benne dübögő szív ritmusa egyre zakatolóbb lett, az agyában feltett kérdések, s az amivel eddig nem volt tisztába, mind válaszra leltek.. Nézte a csillogó cseppeket legördülni s mielőtt még az állán lezuhantak volna, ajkaival parancsolt nekik megálljt. Finoman érintette a sós bőrt, s aliglágy csókot adott, majd feljebb és feljebb is, egészen a szeme sarkáig. Közelebb húzódott s finoman megsimította Tada arcát. Rámosolyodott s mosoly volt a válasz. Ajkaik megpecsételték a ki nem mondott szavakat. Hosszú lágy csókot váltottak egymással, kezeiket finoman egymáséba kulcsolták. Tada közel húzta magához Novát, majd elengedve az ajkai érintését szorosan magához ölelte. Hosszú órákig tartották egymást, majd finoman Tada szakította meg a ceremóniát. Végigsimított Nova arcán majd ennyit mondott:
- Menjünk haza Nono…
Reggeli madárdal.
A puha selyemtakaró észrevétlen csúszott le róluk az éjszaka folyamán. A friss reggeli szél finoman simogatta meg őket. Nova kinyitotta szemét, a fejét finoman felemelte a férfi mellkasáról, mely párnájául szolgált. Finoman kihámozta újait a másik rabságából, majd rátekintett kedvese arcára. Még szeme csukva volt, tüdeje lágy ritmusban pumpálta a levegőt. Puha csókot nyomott párája finom vonalaira, s ezzel elérte a másik ébredését.
- Jó reggelt Tada-san.
- Jó reggelt Nono. –mosolygott lágyan, majd finoman magához húzta kedvesét. Lágy csókokkal érintette feje búbját, majd ajkait is kényeztette.
- Kávét?
- Köszönöm, azt hiszem jól fog esni, de segítek. - Feltápászkodtak a pihe-puha selyemből s besétáltak a konyhába. Nova feltette a Kávét kedvese, pedig mögétapadva segítette minden mozdulatát. Hátulról ölelte és finom csókokkal kényeztette nyakát. A nap lassan kúszott fel a horizontra, a madarak lágy dalra keltek. Nova kinyitotta az ablakot, hogy hallja a muzsikát.
- Mennünk kéne lassan, mert el fogunk késni. Ma konzultációm is lesz, mondta kedvesen Nova.
- Megreggelizünk és indulhatunk is.
- Remek –mosolygott.
- Este?
- Este...
A forró napsugarak könnyed táncot játszottak az aszfalton, ahogy a fák ágai közt levilágítottak. A két fiú egymás mellet komótos léptekkel haladt az intézmény felé. Nova gondolatai nem a semmibe szálltak többé, csak egy ember foglalta el ott a helyet, csak rá figyelt, csak ő volt számára. Nyugodt eleganciával és lágy kézfogással váltak el az udvaron, ki-ki a maga osztályába ment. Nova helyet foglalt a padban s vadul jegyzetelte a tanár minden mondatát. Szeretett történelem órákra járni, ez számára egyenlő volt az olvasással. Képzelete szabadon szárnyalhatott a régi időkbe, s itt még díjazták is eme tevékenységét. Az Ókort és a Lovagkort szívlelte a leginkább, de a napi politikai helyzet se hagyta figyelmét elkalandozni. Szerette tudni a nagyvilág dolgait, viszont nem volt olyan ember, aki röghöz kötött. Szívesen meghallgatta a véleményeket s leszűrte a maga számára fontos információkat. Nyelvet mindig is szívesen tanult és szerette volna látni a nagyvilágot, viszont anyagi helyzetük nem engedhette meg a külföldi utat, sem a kinti tanulást. Pedig nagyon jófejű fiú volt, ami érdekelte, azt nagyon hamar a magáévá tette, a tanárok rajongtak a képességein és minduntalan igyekeztek meggyőzni a szülőket, hogy engedjék gyermeküknek a továbbtanítását egy neves angliai iskolában, de a szülők tarthatatlanok voltak s mindig az anyagiakkal magyarázták a nemleges választ. Nova sose volt az a szülők ellen fellépő típus, de mindig is egy külföldi iskola volt az álma.
Másnap egy Magas szőke férfi jött be az osztályba egy papírköteggel a kezébe. Elmondta, hogy a hibátlan tesztet megírók ösztöndíjat nyernek az iskolájukba s nekik csak az oda utat kell finanszírozunk, mert az ösztöndíj álja az iskola teljes költségét és a kollégiumot is. Nova szeme felcsillant, és igyekezett a tesztet minél jobban kiötleni, de figyelme elkalandozott. Épphogy megérezte a szerelem melengető érzését, épphogy elkezdett élni, máris el kell dobnia magától mindezt a tanulás érdekében. Órák futottak tova mikor a teszteket beszedték, a magas úriember felállt s a vaskos irattartóval a kezében kiment a teremből. Néma csend ült a teremben, még a légy zümmögését se hallani, csak a tavaszi napfény és a madarak dala hozott egy kis színt a terem szürke némaságába. Újabb órák eltelte után a férfi visszatért a terembe.
- Kita- san és Nova- kun, idefáradnának, kérem? Mondta nyugodt, de mégis parancsoló hangon. A két fiú felállt s odasétált az asztalhoz.
- Kita – san, minden elismerésem, egy ilyen komoly tesztet nagyon nehéz megírni hibátlanul, Önnek sem sikerült, de mivel én vagyok a döntőbizottság feje, s csak néhány apró hibát ejtett, úgy határoztam, maga is megnyeri az ösztöndíjat, egy feltétellel, igyekezzen fiam.
- Köszönöm Sensei nagyon köszönöm, hajolt meg többször is a fiú.
- Önnek Nova- kun pedig annyit mondhatok, ilyen tehetséget kár veszendőbe hagyni, gratulálok, teljesen hibátlan tesztet írt.
- Köszönöm Uram. Szemei keserédes csillogásba kezdtek, s egy könnycsepp hullt a földre....
Az első éjszaka
- Mesélsz?
- Meséljek?
- Persze, nagyon szeretném. – s magához húzta kedvesét, finoman átkarolta derekát s az újait beletúrta a göndörded fürtök közé. – szeretem a hajad- suttogta.
- Szeretnéd, ha így maradna?
- Igen, nagyon szeretném.
- Akkor így lesz. Miről meséljek?
- Amiről csak szeretnél, valami szép történetet.
- Hmm. Volt egyszer nagyon régen egy szegény család, olyan szegények voltak, hogy a napi betevőre alig jutott, egy nap az asszony odament a férjéhez s ennyit mondott. Drága szerelmem, végre megajándékozott bennünket az Isten, gyermeket várok. A férfi örömébe felkapta a feleségét és össze-vissza csókolta. Elment a szabóhoz, s újságolta neki a hírt, másnap a Szabóné kopogtat az ajtón. Kinyitja a férfi és mit lát? A nő hatalmas csomaggal érkezett. Kérdezi a férfi, abban meg mi van? A gyermeknek készítettünk egy kis ajándékot, csaknem lehet mezítelen, mondta az asszony s kibontotta a csomagot. Tele volt szebbnél szebb ruhácskákkal, különböző mérettel, hogy később se szűkölködjenek. A férfi boldogságában azt se tudta mit mondjon. Másnap ismételten kopogtatnak az ajtón, a férfi kinyitja és egy fa gyermekágyat lát, rajta egy cetlit, fogadjátok nagy szeretettel. A kis jövevény ajándéka, üdvözlettel az Asztalosék. Hát az ember úgy megörült, sosem volt része még ilyenben. Harmad és negyed nap is kapták az ajándékokat, kitől mit, a tehenész felajánlotta, hogy hoz tejet, a pék kenyeret adott minden nap. A malomnál felkérték ,segítsen s minden nap fizettek neki egy aranypénzt. Tavaszra, mire a gyermek megszületett a házat teljesen felújították, a tetőfedő segített befoltozni a lukakat. A szomszéd faluból is érkeztek segítő szándékú emberek. A család el sem hitte, hogy velük ilyesmi megtörténhet. A gyermek az egész életüket megváltoztatta. Soha többé nem szűkölködtek.
- Ez szép mese volt. –monda csendesen Tada, puha csókot lehelt szerelme ajkaira, majd álomba szenderült.
Nova hosszasan nézte kedvesét, majd a mellkasára fektette fejét, kezét kedvese kezébe kulcsolta, s lassan ő maga is elaludt.
Egy szál rózsa
Nova keserű mosollyal üdvözölte a konyhában tüsténkedő kedvesét, leült az asztalhoz, s remegő kezekkel nyúlt az evőpálcákhoz. Próbálta palástolni szomorúságát, nem akarta elrontani az utolsó közös éjszakát. Úgy tervezte, másnap bejelenti a távozását, és igyekszik hamar túl lenni rajta, hogy kedvese ne lássa rajta a hihetetlen fájdalmat. Orrába kellemes illat kúszott, ránézett az illatot kibocsátó virágra, egy szál rózsa volt kedvese kezében, azt nyújtotta neki. Finoman elvette a virágot, majd egy csöpp vázába helyezte, egyenesen az asztal közepére.
- Mi a baj, Novaki? Mi történt, úgy látom, szomorú vagy.
- Nem semmi baj, ne haragudj nehéz napom volt ma. Egy fontos tesztet kellett megírnom. Kivette minden energiám.
- Értem, akkor jobb, ha mihamarabb ágyba bújsz, megvacsorázunk, veszel egy forró fürdőt, majd irány az ágy- mosolygott édesen kedvesére Tada.
- Igen, úgy tökéletes lesz –s keserű mosolyával igyekezte leplezni a benne rejlő fájdalmat.
Nova letelepedett a TV elé, nézte a napi híreket, s ezt kihasználva, kedvese úgy gondolta gyors letusol. Nova meghallotta a víz zubogó hangját, felállt és belépett a zuhanyzóba. Kedvese meztelen testét kényeztették a lezúgó forró vízcseppek, sokáig állt az ajtóban s nézte a feszülő izmok játékát, gyönyörködött a vonalak tisztaságában, majd lehámozta ruháit s beállt a tus alá. Óvatosan átkarolta s annyira közel tapadt hozzá, amennyire csak lehet. Tada hátranézett, majd a fiú felé fordult. Magához húzta s forró csókot adott neki. Hosszú szenvedélyes csókot váltottak, lágy érintések követték egymást, majd Nova belesuttogott kedvese fülébe.
- Kész vagyok. – Tada mosollyal jutalmazta a kijelentést, s a csípőjére szorította kezét. Finoman simított rajta végig, majd a fenekén át, a combjait simította. Lassan a tusoló hűvös csempéjéhez tolta kedvesét, a nyakát csókolta majd finoman lefelé haladva minden porcikáját csókkal jutalmazta, mire az öléhez ért, már kemény hímvessző látványa fogadta. Felpillantott kedvesére, aki csukott szemmel, heves zihálással várta a folytatást teste éget a vágytól. Finoman kezébe vette a keménységet, és óvatos mozdulatokkal simította végig, hangos szűkölés volt jutalma a tettének, tovább haladt, majd óvatosan a szájába vette. Finoman mozgott ki-be a szájában, s kezével is rásegített a gyönyör megadásához, Egyik kezével a mellkasát simította másikkal a fenekét. Óvatosan nyúlt a szűk lukba, először csak kívülről ingerelte. Nova teste remegett a gyönyörtől, majd megfordult, kezeit a zuhanyzó falához tapasztotta, lábait szétnyitotta, és kéjtől égett szemmel figyelte kedvese minden mozdulatát. Kínzó fájdalmas kéjt érzett, mikor kedvese beléhatolt. Kezével a nemi szervére markolt majd óvatos ritmusban elkezdett mozogni benne. A nyögések zaját tompította a zuhanyzó zárt ajtaja és a csobogó víz, hűsítő hatású volt a forró kéjtől fűtött testüknek, majd utolsó nyögéssel s hangos zihálással adták meg egymásnak a vágyott érzést. Hosszú percekig maradtak még egymáshoz tapadva, légzésük lassan normálissá vált. Tada végigsimította kedvese nedves arcát, majd életében először kimondta, az eddig kimondatlan szavakat.
- Szeretlek. S olyan közel húzta, amennyire csak bírta.
Nova könnyes szemeit lemosta a víz, a fájdalom és a kéj keveréke, a tudat, hogy vége ennek a csodának, mind rásegített a sós cseppek születésének. Kisétáltak a tus alól, óvatosan letörölték egymásról a cseppeket, majd a hűvös selyem közé bújtak. Nova közelhajolt szerelméhez, s elmondta mi volt az iskolában. Tada mosolygott s ennyit mondott.
- Akkor csomagolunk.
- Tessék?
- Jól halottad, holnap elindulunk, megbeszéljük a szüleiddel, és akár aznap utazunk is.
- Ez nem ilyen egyszerű..
- Dehogy nem, én már tavaly felvételt nyertem az iskolába, de halasztást kértem, az utolsó évemet veled akartam még tölteni. De mostmár, nincs miért maradnom. Itt vagy mellettem s ennél nagyobb ajándékra sose számítottam. Ha szeretnéd, veled tartok.
- Szeretlek...- Édes és hosszú csókot váltottak, s egész éjjel egymást szerették, úgy, mintha tényleg ez lenne az utolsó éjszakájuk, pedig a közös életük, még csak most kezdődik...
